A Közoktatási törvény óvodára vonatkozó rendelkezései újabb fejtörést okoznak a szülőknek. Hároméves kortól kötelező az óvoda, hatévesen pedig iskolapadba kerül a lurkó, ha a bizottság erre alkalmasnak találja. Nem a szülő kompetenciája a döntés, ezt nehezményezet az ombudsman is. Mennyiben szolgálja ez valóban a gyerekek érdekeit? Hogyan tud ezzel az óvoda megbirkózni, hiszen úgy kell iskolára előkészíteni a kis felfedezőket, hogy a 2,5 évestől a 7 évesig mindenki másként csodálkozik rá a világra.
Irány az iskola!
2013. január elsején életbe lépett a Közoktatási törvény azon passzusa, mely szerint a gyermek abban az évben válik tankötelessé, melyben augusztus 31-ig betölti a 6. életévét. Az a gyermek, akinek a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig maradhat az óvodában. Így a szülő már nem kérheti, hogy gyermeke tankötelezettsége ellenére még egy évig önfeledt ovis lehessen.
Az iskolaérettség megállapításának szabályai kapcsán az Alkotmánybíróság a határozatában azt írta: lehetséges, hogy a szülő reálisan értékeli a gyermek képességeit, de a szülő-gyermek viszony sajátos, bensőséges volta miatt akár túl is értékelheti egyes jellemvonásait, vagy éppen nevelési elvei miatt az iskolai közösségben nem látja biztosítottnak a nevelését.
A testület hangsúlyozta, hogy a szülőnek – mint a vizsgálat kezdeményezőjének – a véleményét és álláspontját sem a vizsgálat során, sem annak eredményének értékelésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni. “Az ezzel kapcsolatos elfogulatlan szakmai döntés meghozatala azonban a megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező bizottságot illeti meg” – olvasható a határozatban.
Ez persze az óvoda szempontjából kedvezőbb döntés, hiszen a nagycsoport-repetázók már sokszor unatkoznak a foglalkozásokon, tőlük erősebb nincs is, így esetenként ez a magatartásban is megnyilvánul.
Oviba bizony menni kell
2014. január elsejétől hároméves kortól kötelezővé válik az óvoda. Ez sok esetben könnyebbség is lehet akár, hiszen az óvodai elhelyezés sok családban komoly fejtörést okoz. Mi a helyzet azonban, ha a szülő megteheti, hogy az áprilisban ovikötelessé váló gyereket 2 hónapra mégsem bolygatná beszoktatással, hogy majd a nyári szünet után újra kezdődhessen az egész mizéria? A Törvény csak különösen indokolt esetben teszi ezt lehetővé, ezt nehezményezte az emberi jogok biztosa is. Az ombudsman szerint a Közoktatási törvény a három éves kortól kezdődő óvodai nevelésre vonatkozó bekezdése ellentétes az alaptörvénnyel és felveti a gyermekjogi egyezmény sérelmét is.
Az indítványozó szerint a kötelező óvodai nevelés “nyilvánvalóan” korlátozza a szülőnek a nevelés megválasztásához való jogát. Habár a szülő nevelési joga korlátozható a gyermekek testi és lelki fejlődésének biztosítása érdekében, a harmadik életévben való óvodakezdés azonban nincs figyelemmel a gyermekek életkortól független fejlettségére. Szabó Máté szerint ezért még, ha a korlátozás célja legitimnek tekinthető is, akkor is a módszer – az óvodai nevelés korhatárának leszállítása – e cél elérése érdekében nem minősíthető elengedhetetlenül szükségesnek és azzal nem arányos.
Az óvodai nevelés kapcsán hozott Alkotmánybírósági-döntés szerint a napi négyórás foglalkozás általánosságban indokolt “a szocializáció, a majdani iskolai követelményekhez való alkalmazkodás, a társadalomba való beilleszkedés megkönnyítéséhez”. A szülő gyermekkel való foglalkozását, nevelési elveit nem gátolja, nem sérti, ellenkezőleg, kiegészíti a közösségben történő nevelés. Amennyiben pedig a gyermek különös érdeke, a családi körülmények indokolják, mód van a felmentésre – írták.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a vizsgált rendelkezés nem sérti az alaptörvényt és a gyermekjogi egyezményben foglalt “puha kötelezettséggel” is összhangban áll, amely szerint “a felelősség a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért elsősorban, de nem kizárólagosan a szülőkre hárul, azért az állam is és a társadalom is együttes felelősséget visel” – olvasható a határozatban.
Az Ab álláspontja szerint tehát “a korlátozás – a széleskörű felmentési lehetőségre tekintettel – az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan, ezért az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította”.
Mit jelent ez az óvodáknak?
Vajon hol fog ellenvéleményének hangot adni a dühös vagy kétségbeesett szülő, aki saját gyerekének azt látná jobbnak, hogy még egy évig az óvodában maradjon?
Az óvodába ugyanakkor már a 2,5 éves gyereket is fel lehet venni, és a 7. életévüket betöltött, de nem iskolaérett gyerekek a szakértői bizottság javaslata alapján még egy évig óvodában maradhatnak. Vajon hogyan valósítható meg ez egy, az egyre inkább jellemző, és pedagógiailag abszolút támogatandó vegyes csoportban? Hogy fér meg egymás mellett a 2,5 éves és a 7 éves? Melyik lesz inkább frusztrált?
Hogyan tehet ennek a helyzetnek eleget az óvónő? Ez már igazán kihívás az óvónőnek is. Eddig sem volt egyszerű a 25-30 fős csoportban az életkori sajátosságokat figyelembe véve megvalósítani a játékon keresztüli fejlesztést. A törvényben az óvodapedagógussal szemben most már elvárásként fogalmazódik meg ugyanakkor, hogy „a gyermeket a tevékenységekben magvalósuló tanítás irányítása során személyre szabott, pozitív értékeléssel segítse.” És az a néhány óvó néni, aki eddig nem így tett, ők most varázsütésre kedvessé, pozitívvá, elfogadóvá válnak?
„Az új törvényben egyértelművé vált az óvoda iskolásításának tilalma, és a változások felismerhetővé tették a kompetencia alapú tanulás jellemző jegyeit.” – áll a törvény kivonatos értelmezésében. Az óvoda feladata felkészíteni a gyereket az iskolai életre. Mit is várnak el valójában az óvónőtől?
Figyeljen minden gyereket, kövesse nyomon a változást, mérlegelje, hogy az a sok-sok részképesség, ami a későbbi írás-olvasás-számolás sikeres megvalósítását megalapozza, harmonikusan fejlődjön. Mivel nem lehetnek külön foglalkozások az óvodában, ezért új kulturális-szolgáltató médiummá kell válnia az óvónőnek, hisz a törvény előírja, hogy:
- biztosítani kell a gyermeki önkifejezés alternatív lehetőségeit
- a népi, klasszikus és kortárs irodalmi művek megismertetését
- meg kell ismertetni a gyermeket az eszközök használatával, a rajzolás, mintázás és kézi munka különböző technikai alapelemeivel, eljárásaival
- játékos mozgások megvalósítása
- és a gyermek önálló véleményalkotásának, döntési képességének fejlesztését segítő attitűdöt kell mutatnia.
Hogyan várható el mindez egy személytől akár 30 különböző korú, érdeklődésű, fejlettségű, eltérő szocikulturális hátterű gyereknél?
Te vagy ők?
Kinek a felelőssége tehát a gyerek komplex felkészítése az élet iskolájára?
Mivel a kötelező óvodai nevelés nem váltható ki családi napközivel, így a körzetes óvoda vagy a protekcióval szerzett helyre kell bízni ma a gyereket 3-6 éves kora között. A ma döntése a holnap felelőssége. Ma alapozzuk meg a gyerek jövőbeni képességeit. A születéskor kezdődik az a tanulási folyamat, amely meghatározza a majdani tanulóvá válást, a kompetenciákat. 2 éves kortól tudatosan fejleszthető a gyerek. A folyamatos megfigyelés és támogatás által elkerülhető, hogy az iskolaérettségi vizsgálaton derüljön ki, hogy egy kis mozgás-összehangolás, napi pár perc célzott játékos feladattal megelőzhetővé vált volna a tanulási zavar veszélyeztetettség.
A tudatos óvoda piros pontot érdemel. Az ilyen helyek nyitottak a támogató külső segítségre, hogy még magasabb színvonalú munkát végezhessenek. Hisz nekik is érdekük, hogy minél több felkészült iskolaérett gyerkőcük legyen. Nekik is érdekük, hogy mindenki a maga ütemében fejlődve, összehangolt képesség-repertoárral igazi piros pont vadász lehessen az iskolában. Nekik is érdekük, hogy minél sikeresebben vegyék az első akadályokat az iskolába kerülők. Ök együttműködnek, támogatunk.
Mi segítünk a felelős döntés meghozatalában, hogy Te nyugodt lehess a gyereked sikeres iskolakezdését illetően. Mi tudásunk, Te megoldásod.
A háromtól hat éves korig terjedő időszak a leginkább fogékony és érzékeny periódus, amikor is a szenzo-motoros képességek fejlődése történik. A szenzo-motors integráció a mozgás és érzékelés összerendezését jelenti, a gyerek ezáltal válik képessé az információk felismerésére és megszerzésére.
