„Olyan ez a füzet, mint a macskakaparás! Írj már végre rendesen!” – így hangzott a minap az írás szóra ráállított antennákkal elkapott beszélgetésfoszlány. Az iskolai nyomás és a szülői elvárások közepette egymásra zsúfolódó betűk, vonal alá, margón kívülre futó szavak, a papírba „kapart” szöveg vajon mitől lenne, hogyan lehetne egyáltalán rendes? 

Miért baj a macskakaparás?

A szülők egy része, biztosan másként közelítene a jelenséghez, ha tudná, hogy ez a bizonyos macskakaparás milyen sok információt rejt: „nem mozog úgy a kezem, ahogy én akarom”, „nem is mindig hallom, amit Juli néni mond, ezért csak írok valamit”, „utálok írni, mert ha kört kell írni, nekem mindig tojás lesz”. És a sor folytatható. Ezeket a mondatokat azok a kisiskolás gyerekek mondták, akik rendszeresen elmarasztalást kapnak rendezetlen füzetük miatt. A rendezetlen iskolai füzet nem szabadna, hogy büntetendő tétel legyen, mert ezzel csak súlyosbodik a baj. Mert bizony a macskakaparás arról szól, hogy baj van.

Az a kisgyerek, aki nem tanulja meg az írástanulás menetelése közben rendesen formálni a betűket, megfelelően kapcsolni a betűelemeket, egy vonalon, margók közt tartani a szavakat, később folyamatosan küzdeni fog az iskolában. Tanulási problémái lesznek, alulmotiválttá válik, és ahogy mindezt gyermekként megpróbálja feldolgozni: esetleg még megkapja a magatartászavaros címkét is. Aminek hatása egy éltre szóló teher, hiszen beépíti saját önértékelésébe: én rossz vagyok. És itt borzong az ember anya-pedagógus-írásterapeuta lelke. Mert ha időben felismeri a szülő, pedagógus, hogy a gyerek kicsit lemaradt, nehézségei vannak, szakemberhez kerül, a szülő, pedagógus célzottan foglalkozik vele, egy életre szóló ajándékot kaphat: meg tudom oldani, nincs velem baj.

Az igazi baj tehát, ha a gyereket ostorozzuk, hogy írj már végre rendesen, s nem felismerjük mi szülők, hogy a gyereknek segítségre van szüksége, mert a füzetbe vésett macskakaparás segítségkérés: elakadást jelez.

Hogyan keletkeznek a kusza betűk?

6 évesen az önfeledt, kevésbé kötött játékos elfoglaltságok után be kell ülni az iskolapadba, csendben kell lenni, figyelni kell, és sok olyan egyéb dolgot KELL tenni, amire még nincs felkészülve az embergyerek sem fizikailag, sem pszichikailag. És sürgetve van, mindenben. És suli után se nagyon van lehetőség tombolni, rohangálni, kiabálni, amúgy egészséges gyerek módjára kiengedni (az egész napos frusztrálódás utáni) gőzt. És az a frusztráció csak nő és növekszik.

Az írástanulás ebben kardinális jelentőségű. Hisz a gyerek keze még fejletlen (csak 12 éves korra alakul ki a teljes kéztőcsontozat), még mindig nem zárult le a lateralizáció (azaz hogy melyik agyfélteke működése a domináns, melyik oldala a dominánsabb), és még javában alakulóban a figyelem-koncentráció, a feladattudat pedig valahol félúton megpihen még kicsit. És mégis tudni kell vonalak közé szépen ívelt formákat a szép kézzel, sokat, sokszor, sokáig. Akinek ez nem sikerül, kudarcot él meg, „én nem vagyok elég jó”-érzést beépíti a formálódó önértékelésébe, és nagy valószínűséggel determinálja is tanulmányi pályafutásának kimenetelét. Pedig a kusza betűk rengeteg információval szolgálhatnak a szakember számára, általában igen minimális beavatkozással pedig komoly eredményeket lehet elérni.

Hogy lesz végül a tojásból kör?

Az írástanulás különböző fázisai szerint a különböző elakadások más-más problématerületet jelezhetnek. Így nagyon fontos szűrni a biológiai okokat. Látás és hallásproblémák, diszlexia-diszgráfia enyhe mértékű jelenléte is komoly zűröket okozhat egy írni tanuló nebuló füzetében, s később ennek hatására a lelkében is. Mert 12 éves korra alakul ki a későbbi írás, így ha az előtte lévő időszakban felismerik és megfelelő módon feloldják az elakadásokat, a tojásból könnyedén lesz valódi kör.

12 éves kor után már sokkal nehezebb ez a fajta beavatkozás. Mert addigra a körforma már tojásként épül be a tudatba, és ott már nehéz újraformálni. Ez a beépülés a viselkedésre pedig fokozottan igaz: képes vagyok rá, sikerül, bátran belefogok másba is; nem vagyok képes rá, nem sikerül, nem csinálok semmit inkább; nem megy, de nem is érdekel, és inkább rombol-tombol.

Az a felső tagozatba lépő, akinek iskolai pályafutása alatt már sok kudarcban volt része, akinek amúgy is lemaradása van, hisz lassabban alakult nála az íróapparátus fejlődése, esetlegesen valamilyen fizikai-biológiai probléma nem került felismerésre, újabb kudarcra van ítélve. Hisz felső tagozatban több tantárgy, több megközelítésmód és munkastílus, több tananyag és nagyobb munkatempó „a nekem úgysem megy, akkor meg minek” ellenállását aktiválhatja. És az ördögi kör beindul. Rossz jegy, szülői elégedetlenség, kudarc és a kudarctól való félelem kiváltotta visszahúzódás vagy agresszió. És itt már nem a „tojás-kör” a tét, hanem az önmagáról alkotott képe, saját önbecsülése, hogy a kezdődő kamaszkori határfeszegetés milyen szintű lázadást indukál.

Túldíszített betűk, az igazi kamaszpanasz

És hogy egy írásterapeutának semmi nem jó… Mert a kamaszkori gyöngybetű, a tökéletes kör, a kifogásolhatatlan szépírás pedig pont a természetes kamaszkori identitásválság hiányát jelzi. A kamaszkor a minden érték átértékelődése, a saját egyéniség megformálása, az egyéni határok meghatározásának időszaka. Épp ezért szükségszerű, hogy a ilyenkor a kör sok minden más legyen, hogy az indulatok lecsitulva, a saját utak kijelölése és öndefiniálása révén letisztuljon a forma, és legyen tojás vagy kör, de egyéni, immár a sajátja.

Megelőzés vagy tűzoltás?

Az írástanulás sikere vagy kudarca befolyásolja tehát az egész iskolai pályafutást. Így célszerű előkészíteni az írástevékenységet már 3 éves kortól. Ha felmerül a diszlexia-diszgráfia gyanúja, nem érdemes struccpolitikát alkalmazni, minél korábban történik célzott fejlesztés, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a későbbiekben nem okoz komolyabb gubancokat. Az írástanulás különböző fázisaiban érdemes írásterapeutával megnézetni a gyerek füzetét, aki szükség szerint gyakorlófeladatokkal és instrukciókkal segíti a szülőt, hogy otthon dolgozzon a gyerekével, vagy ha komolyabb korrekció szükséges, kidolgozott terápiás tervet készítve foglalkozik a gyerekkel. 12-18 éves kor között nagy jelentősége van az írásdiagnosztikának a függőségi prevencióban, az önértékelési és beilleszkedési problémák vonatkozásában éppúgy, mint a tehetséggondozás területén.

És ha valaki felnőttként jut el oda, hogy valami nem stimmel, akkor is van megoldás. Felnőttként is lehet új pszichomotoros pályákat kialakítani, kvázi újra lehet tanulni írni, de jóval nagyobb munka és energia-befektetés, az eredmény pedig kevésbé látványos és kézzelfogható, mint gyerekeknél. Amíg a gyereknél új autópályák jönnek létre, addig felnőttnél a kátyúk foltozgatása révén válik járhatóvá a régi főút.